Kinek is való a SuliX szoftverrendszer és miért?
A Tisztaszoftver program körüli történések sok tekintetben felkavarták az oktatási informatika egyébként sem kifejezett állóvizét. A tavaly decemberi bejelentés, amely szerint a Microsoft termékei kikerülnek az államilag támogatott kategóriából, sokakban komoly félelmet keltett az intézménye jövőjét illetően. Aztán az átmeneti döntés - a tárgyalások folytatásáig mégis használhatóak az alkalmazások, de nem lehet tudni meddig -, sem sokat tett hozzá a helyzet megnyugtató lezárásához. A sajtó információi alapján újra egy év lesz, ameddig ez a kvázi „status quo” fennállhat, azonban ez a megoldás magában hordozza a kérdést: mi is lesz jövő tavasszal, miután ez a haladéknak tekinthető időszak lejár.
Úgy tűnik, a jelenlegi berendezkedés tulajdonképpen már egyfajta gátja a diákság széleskörű informatikai műveltségének, hiszen a nagyvilágban paradigmaváltás történt, a mobiltelefonok itthon is legnépszerűbb operációs rendszere pont a nyílt forráskódú Android. Semmi nem indokolja tehát, hogy az oktatás egyetlen rendszer elsajátításának legyen terepe, hiszen az iparág sem ebbe az irányba mozdul. Most van a döntés és a mérlegelés ideje. Lássuk, kinek is való igazán a SuliX:
-
Elsősorban annak, aki nem szereti a bizonytalanságot. Az elmúlt évek trendjét és a közszférában zajló változásokat alapul véve, könnyen lehet tehát, hogy jövőre egy ugyanilyen bizonytalan helyzet áll majd elő, hasonlóan frusztráló átmeneti periódust hozva magával. Érdemes erre előre készülni, hiszen a kényszerhelyzet esetében már csak reagálásra van lehetőség.
-
Aki nem akarja maga felépíteni a rendszerét. Néhányan jelezték felénk, hogy jobb, saját maguk által kísérletezett megoldást keresnek. Akad olyan terület, amely speciális jellegénél fogva igényelheti ezt az utat, de a legtöbb esetben nem teljesen világos, miért fordítanak időt és energiát egy olyan rendszer nulláról történő összerakására, amely egyébként már most elérhető és az oktatás igényeire szabott, mindezek mellett még elég rugalmasságot is ad az egyedi igények kielégítésére.
-
Aki hardverre optimalizált megoldást keres. Az iskolákban egyaránt megtalálhatóak újabb és gyengébb számítógépek. A SuliX telepítéskor automatikusan felismeri a hardver képességeit és ennek megfelelően állítja be a grafikus rendszert, amelynek hatására élvezhető környezetet biztosít a régebbi gépeken is.
-
Aki valóban a feladat ellátásra szánt rendszert keres. A SuliX tervezésére az oktatási intézmények kifejezett igényei alapján került sor, a fejlesztések folyamán pedig a visszajelzéseiket kérjük és hasznosítjuk mind a mai napig. Rendszerünk az általános komponenseken túl már alapból tartalmazza azokat az oktatási célú plusz szolgáltatásokat, amelyek szükségesek a folyamatos intézményi működéshez.
-
Aki átfogó és rugalmas megoldást keres. Rendszerünk a telepítés pillanatától képes komplett informatikai menedzsmentet garantálni az intézmény egészére nézve, akár az előző rendszer komponenseinek támogatásával együtt. Megoldást nyújt a szerverfeladatokra, saját profilt biztosít minden felhasználónak és lehetőséget arra, adatait bárhonnan elérje. Az iskola hálózatán túl a tanárok és a diákok gépére is díjmentesen biztosít operációs rendszert, amely számtalan oktatási program mellett komplett irodai szoftvermegoldást is tartalmaz.
-
Aki értéknek tekinti a biztos hátteret. A SuliX termékcsalád felhasználóinak folyamatos masszív támogatás áll rendelkezésre. A telefonos segítségnyújtáson és a webes hibabejelentő felületen túl akár a személyes kiszállás is biztosított.
-
Aki korlátok nélküli, igazán költséghatékony megoldást keres. Az OpenEDU programhoz csatlakozott oktatási intézmények számára a SuliX termékcsalád és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások díjmentesen érhetőek el. Fontos szempont lehet az is, a SuliX esetében nem időszakos licencről van szó, a telepített rendszert semmilyen változás hatására nem szükséges eltávolítani, korlátozás nélkül használható. Ennek köszönhetően a SuliX felhasználók nem kerülhetnek olyan helyzetbe, mint amilyet a tulajdonosi szoftverek idén tavasszal bizonytalanná vált finanszírozási kérdése generált.